Egymilliárd forint a hiány Vas megye költségvetésében
Több mint egymilliárd forint, az előző évről áthúzódó hiánnyal számol Vas megye önkormányzata az idei költségvetésében, amelyet pénteki ülésén fogadott el a megyei közgyűlés.
Több mint egymilliárd forint, az előző évről áthúzódó hiánnyal számol Vas megye önkormányzata az idei költségvetésében, amelyet pénteki ülésén fogadott el a megyei közgyűlés.
Egy kamion és egy kocsi ütközött össze a 8-as főúton, ketten súlyosan megsérültek.
A hétfő hajnali órákban havazott Vas megyében, ezért havasak, síkosak az utak. A közlekedőknek téli útviszonyokkal kell számolniuk - tudatta a közútkezelő.
Súlyos sérülést szenvedett egy fiatal vadász, akit lábon lőttek egy vadászaton szombaton délután a Vas megyei Szemenye község határában.
Szlovéniában, a határtól 15 kilométerre találták meg azt a távolsági autóbuszt, melyet még szombaton lopott el valaki a szentgotthárdi buszpályaudvarról - értesült a HavariaPress.
Fegyvert fogott édesanyjára egy férfi hétfőn a Vas megyei Bérbaltaváron - tudta meg a bűncselekmény helyszínén az MTI tudósítója.
Intenzíven havazik, járművek csúsztak az árokba, akadtak el a hó miatt szombaton reggel Vas megyében – közölték a közútkezelő és a katasztrófavédelem ügyeletesei.
Kora rézkori lakóhely maradványaira bukkantak régészek azon a területen, ahová az uraiújfalui leendő szennyvíztisztítóját építik. Egy sír és számos eszköz, edény is előkerült - írja csütörtöki számában a Vas Népe.
A Rádió 8 Körmend megbízható információi szerint biztosan nem Körmendről vagy környékéről, de még Vas megyéből sem származhatott a néhány nappal ezelőtt a dunaújvárosi TESCO-ba került, bélsárral szennyezett csirkehús.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni vasárnap délután a Rába körmendi szakaszán; a Répcén, a Gyöngyösön és a Pinkán is jelentős árhullám vonul le az intenzív esőzés hatására - közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
Bemutatták a Magyar Demokrata Fórum (MDF) Vas megyei országgyűlési képviselő-jelöltjeit hétfőn Szombathelyen, a párt székházában tartott sajtótájékoztatón.
A napokban elfogadott, jövő évi költségvetési törvény számos polgármester szerint nem sok jóval kecsegtet az önkormányzatok számára, szinte mindegyik helyhatóság rekordhiánnyal számol és lázasan igyekszik takarékoskodni – írta pénteki számában a Vas Népe.
A helyszínen életét vesztette az a gépkocsivezető, aki Kőszeg és Horvátzsidány között egy fának csapódott járművével péntek hajnalban - tájékoztatott a rendőrség.
Tizenkétezer fölé emelkedett augusztus végére az álláskeresők száma Vas megyében, ez közel 80 százalékkal magasabb, mint tavaly augusztusban volt - áll a Vas Megyei Munkaügyi Központ által a megye munkaerőpiaci helyzetéről készített elemzésében.
Ellopták a magyar-osztrák környezetrendezési terv keretében a Lahn-patakra épített fahidak egyikét Rönökről - értesült a HavariaPress.
Szúnyoginvázió miatt szenvednek a Rába-parti települések lakói az elmúlt hetekben lezúdult árvíz és az esőzések miatt.
Három autós is vaddal ütközött az elmúlt huszonnégy órában - jelentette a Vas megye Rendőr-főkapitányság. Személyi sérülés nem történt, két őz kimúlt, egy elmenekült.
Életét vesztette egy külföldi motoros a hétvégén a Vas megyei Pannóniaringen.
Sikeresen pályázott nyolc Vas megyei vállalkozás az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) által meghirdetett munkahelymegtartó támogatásra - közölte a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ osztályvezetője.
Negyvenhét vasi cég pályázik támogatásra a munkahelyek megtartásához - mondta Kovács Péter, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szakmai igazgató-helyettese.